Az idei EB felhozatala szurkolói szempontból igen változatos. A bohókás, már-már nevetséges szurkolóktól eljutunk a legvérmesebb, komoly drukkerek tömegéhez is. Mindkét fél képviseli magát az EB-n, az egyik a vicces arcát mutatja (ők a jelmezben parádézó "mókusok"), a másik fél pedig a komoly szurkolók (itt a huligánokat és a szervezett keretek között mozgó ultra' arcokat emelhetjük ki).
Sokan megmosolyogják a jelmezben utcán vonulgató szurkolókat. Kifestett arc, jelmez, mintha farsangon lennénk. Csak ez nagyobb buli, emberek ezrei masírozgatnak, vállalva ezzel azt, hogy emberek milliói nevetik ki őket. A lelátón ugyan azt, bár kicsit komolyabb arcukat mutatják. Szurkolnak, hajtják a kedvenceiket, de nem tudunk elmenni az mellett, hogy mégis csak maskarás öltözékbe bújt "bohócokat" látunk, ezért is ez a fenntartás a komolyságukkal kapcsolatban.
Viszont van az az alkohol mennyiség, ami után mi is szívesen felhúznánk ilyen bohócjelmezt és parádéznánk a városokban. Ők is szurkolók, csak egy kicsit mások. Nem úgy, hanem máshogy! Őket ez teszi boldoggá, nincs bennük szégyenérzet (a sok alkohol is befolyásoló tényező), vígan menetelnek bolondozva, anélkül, hogy felmerülne bennük: mi lesz, ha ezt visszalátom pár év múlva? A válasz erre a "problémára": jól megmosolyogja, esetleg el is neveti magát. Az oldalon mi is közzétettünk jó pár videót és cikket, hogy hogyan bolondoznak ezek a szurkolók.
Ehhez kapcsolódóan nézzétek meg az alábbi videót, ahol a holland szurkolók nem hagyják érvényesülni a cikket készítő riportert!
Töketlen holland drukkerek
Erről beszélünk! Van az az alkoholmennyiség, ami segítségével mi is bevállalnánk a pózolást! Nagyon sok ilyen cikk van, megszámlálhatatlan drukkerhad csinálja nap mint nap a fesztivált. De ezért is jó dolog egy bizonyos pontig, színt visznek egy kicsit az amúgy eseménytelen meccsek árnyékába.
Kontra komoly szurkolók
Ha már töketlenekről volt szó, most had említsük meg a szurkolók komoly rétegét. Őket ti is jól ismeritek, hiszen nap mint nap találkoztok velük a mindennapokban, látjátok őket a szurkolói honlapokon, felvételeken. Ők képviselik a komoly vonalat, akik nem maskarában, jelmezben fiesztáznak, átlagosan "ultrásan" öltözködnek, a válogatott mezt magukra húzva járják a városokat. Ők azok, akiket mi is megismertünk, hisz hétvégén ott vannak a lelátón, elkészítik a koreográfiákat, amiket később be is mutatnak, színt visznek a szurkolói életben. Huligánok és ultrák, a komoly vonal képviselői. Őket is ugyanaz a cél hajtja, mint a bohókás szurkolókat: az hogy csapatukat felemelkedni lássák. A különbség tényleg csak a viselkedésben, öltözködésben különböző. Náluk egy csipet humor, megfűszerezve a fanatizmussal, ami hajtja őket. Ezeket a szurkolókat tényleg nem a komolytalan énjük viszik előre, ők tudják hogy mi az ábra.
Számtalan verekedésről, balhéról számolhattunk már be nektek (erről szól igazán az EB), itt kőkemény szurkolókat találhatunk, akik a szurkolás mellett néha még eltángálják egymást is. Egy bunyóban nem láttunk vicces sapkában lévő "mókamestereket" csakis igazi kemény arcokat. A szurkolás terén sem hanyagoltunk el titeket, hiszen cikkek tömkelegét és lelátóról készült képeket is publikáltunk nektek, bemutatva ezzel a komoly vonal képviselőit.
Végezetül nézzük meg az idei EB egyik legkeményebb összecsapását!
Oroszok vs. biztonságiak
Nos, remélem a cikkből leesett nektek is, nem is annyira különbözőek a felfogásuk, az egész csak a viselkedésben és az öltözködésben találja szembe magát. Töketlen szurkolók, a maskarás bohócok a komoly szurkolók ellen...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.