Rászántam magamat és délután belenéztem, hogy hogyan áll az aktuális olimpia magyar szempontból. Ugyebár Cseh Laci már csalódást okozó teljesítményével hívta fel a hazai média figyelmét (mondjuk ekkora arccal tényleg nem csoda a 9. hely), Gyurta és Kis ott van a döntőben (ezekről pont lemaradtam). A televízió bekapcsolása után a kerékpározás viadala tárult a szemem elé.

Szerencsétlen biciklisek már erejükön túl teljesítve tekertek a cél felé, sokan már kiszálltak a küzdelemből és inkább a tisztes helytállásra törekedtek. Mondjuk Cavendish és Wiggins helyezésén csodálkoztam, hiszen a két angol profin volt a legfőbb hangsúly, ha az éremesélyesség került szóba, azonban a 2 kerékpáros nem tudott elsprintelni a végére, ezért le is maradtak a csillogó éremről. Egy "kis" szünetet tartottam, addig elbabráltam a géppel. Azt tudni kell rólam, hogy régebben én aktívan néztem  a világversenyeket, megannyi olimpiát és foci vb-t eb-t, de mára már lelankadt az érdeklődésem a pénzvilág foci és bundázott meccsek hatása miatt. Manapság már focimeccseket nem nézek, nemhogy világversenyeket. Viszont ez az olimpia szerintem tartogathat meglepetéseket a számomra is. Bár az lenne a legjobb, ha a doppingolókat még az elején kiszűrnék, hogy ne rontsák el a többi becsületes sportoló versenyét.

Nos visszakanyarodva az elmélkedésemhez, a következő képsor már a cselgáncs, ahogy Csernoviczki Éva küzd a kis japánnal a bronzéremért. Megható és egyben felemelő érzés, hogy ilyen közel egy éremsikerhez, mennyire benne van a drukk az emberben. A végén már én is hangosan szorítottam Éva sikeréért, mondtam magamban, most kell belehúzni! A többi érem meg majd jön sorjában. Az aranypontnál aztán győzött a magyar leány, hiába volt elküldött edző és vb győztes ellenfél, Csernoviczki felül tudott kerekedni a világranglista első helyezettjén is. A kommentátor hangos örömködésbe kezdett, amire aztán én a tv előtt ülve kontráztam rá. Fantasztikus! Történelmi pillanat, hogy magyar nő cselgáncsban olimpián bronzérmet szerzett! Most már a srácokon van a sor, hogy elhozzák a csillogó érmeket kis hazánkba. Az örömködés után már léptek is tovább.

Szávay kiesett már az első körben, mondjuk párosban még van esélye, de ez a későbbiekben fog eldőlni. Berkiékért is izgulhatunk, hatalmas kiélezett csatában Berki az 5. helyet szerezte meg míg Hídvégi Vid a 3. helyre "tornázta fel" magát. Ha a riválisok nem szereznek több pontot, nagy esélyük van, hogy a döntőben csatározzanak az érmekért. Elég érdekes volt, csak bámultam és bámultam, ahogy csinálták a gyakorlatokat (hogy a fenébe van ez?), talán én már az első mozdulatnál leestem volna a lóról. De az a lényeg, hogy a profizmusuk megmutatkozik a gyakorlatban is, a különféle sztáralűrök mentessége nélkül.

Az leányok úszósikeréért is izgulhattunk. Szintén kiélezett harcot vívtak úszóink az első menetekben, a végére azonban megtört a hajtás, ez azt eredményezte, hogy lemaradtak az első helyezettől, ezáltal nem sikerült olyan fényeset úszni, ami által az idejük sem lett a legjobb. Hosszú Katinka azonban kvalifikálta magát a döntőbe, Jakabos viszont kiesett a vegyes előfutamon. Én mondjuk annak is örültem, hogy magyar képviselteti magát a döntőbe, de jó lett volna, ha rögtön kettő sikerért szoríthattunk volna.

Box is volt, ahol Harcsa Zoltán magabiztosan verte venezuelai ellenfelét, továbbjutva ezzel a következő körbe. Ez volt a cselgáncs után a legélvezetesebb sportág, ahol az adrealin-szintem a magasba szökött a mai napon. Az eredményhirdetés meg csak hab volt a tortán.

A ping-pongnál éreztem úgy, hogy na itt végem van! Nem az, hogy nem szeretem a ping-pong-ot, de művelni és nem nézni. Ott inkább más elfoglaltságot kerestem magamat. Olimpiai érdeklődésemet az esti Híradó "tette tönkre", most is itt ülök és írom a cikket.

Nem is olyan rossz eddig az olimpia (bár még csak most kezdődött), szerintem több időt fogok tölteni a TV-képernyő előtt, szorítva a magyarok sikeréért.